A Gyermek és kamasz tér 2026-os ünnepi könyvheti programjai sokakat vonzottak: Nyulász Péter, Gryllus Vilmos és Pásztohy Panka más-más módon vonta be a közönséget, és a saját papírszínházi meséléseink iránt is volt érdeklődés.
Első vendégünk a Helka-trilógia, valamint a BerGer Szimat Szolgálat sorozat írója, az IBBY díjas Nyulász Péter volt, aki elsősorban a Balaton tündéréhez, Helkához, illetve a balatoni legendához kötődő könyveiről mesélt az Olvasóteremben összegyűlt népes gyerekseregnek.

A roppant szórakoztató, interaktív előadásból kiderült, mennyire nehéz volt eltalálni a kezdő „hangot”, vagyis azt a stílust, amellyel könnyebben meg lehet szólítani a mai olvasóközönséget. Nyulász Péter egyébként egy balatoni nyaralás során kezdett érdeklődni Helka alakja iránt. Saját kötetének megírása előtt elolvasta az 1836-os Aurora almanachban Sió tündér regéjét Fáy András tollából, illetve alapul vette még a Lipták Gábor 1961-es Aranyhíd című kötetében megjelent balatoni legendát. A találkozón felolvasta mindkettő bevezető mondatait, érzékeltetve, mennyit változott a nyelv, mennyivel bonyolultabbnak tűnnek ma az akkor gondosan, szépen megfogalmazott mondatok. Saját Helka című regénye pedig így kezdődik:
- Palacsinta!
- Túrógombóc.
- Palacsinta.
- Túrógombóc!
Melyik gyerek tudna ennek ellenállni?

Nyulász Péter
Az író ezután vetített képes, animációs előadásában végigvezette a közönséget a háromkötetessé bővült sorozat (a második rész a Ciprián, a harmadik a Kamor) fő cselekményén, bemutatva a főbb szereplőket. Azt is hangsúlyozta, mennyire jó, hogy Kamor alakjában van saját magyar varázslónk, csak nem biztos, hogy a Harry Potter- és egyéb láz miatt eljutunk hozzá.
Nyulász Péter a Helka-trilógia után kitért még a 6-10 éves korosztálynak szánt nyomozós, valós hazai helyszíneken játszódó BerGer Szimat Szolgálat című sorozatra is, amelynek főszereplője kilenc magyar kutyafajta. Ez szintén tetszett a gyerekeknek, akik egyébként szívesen kapcsolódtak be a helkás előadásba is. Egy-egy reakcióból, válaszból kiderült, hogy sokan olvasták már a történetet.
Zárásként az író az egész kicsiknek szánt, nyelvtörőket, mondókákat tartalmazó A baba bab című könyveit mutatta meg, de szóba került a Kristálykirály titkos naplója, amely ugyancsak egy izgalmas, nyomozós regény művészettörténeti vonatkozással.

Gryllus Vilmos
A könyvheti pikniken már a kétszeres Kossuth-díjas zenész, előadóművész, zeneszerző, a Kaláka együttes alapító tagja, Gryllus Vilmos volt a vendégünk egy jó hangulatú koncert erejéig a Bartók téren. Ezúttal a népszerű Biciklizős dalok című lemez dalaira lehetett mulatni kicsiknek és nagyoknak egyaránt. A tér benépesült Gryllus Vilmos hangjára, a koncert után pedig sokan dedikáltattak a zenésszel, aki több könyvével készült a találkozóra.
Gryllus Vilmos után közvetlenül a hazai kortárs gyerekirodalom egyik legkedveltebb írója, illusztrátora, Pásztohy Panka volt a vendégünk, aki több mesét is felolvasott az aprónépnek. Panka ugyancsak dedikálta például a bájos Pitypang és Lili sorozatának köteteit.

Pásztohy Panka
A piknik napjának délutánján bent, az épületben papírszínházi meséléssel vártuk a csöndesebb, bekuckózós programra fogékony családokat.
(A szerzők a könyvtárnak is dedikáltak több könyvet, így a Gyermek és kamasz térben is felfedezhetők majd azok a példányok, amelyeket az említett írók aláírása ékesít.)
Bokros Judit
Minden tudás online forrása Székesfehérvárról és Fejér megyéről - tanuláshoz, gyűjtőmunkához, versenyhez, vagy csak úgy... :)
A tartalmat köszönjük könyvtárunk Helyismereti és digitalizálási csoportjának munkatársainak!