KÖNYVAJÁNLÓ

Beavatás Szinyei Merse Pál művészetébe

Hogyan lehet a képzőművészetről, a művészetről, egy festőművészről, vagy egy-egy kép létrejöttének hátteréről érdekesen mesélni a kisebb gyerekeknek?

Erre tesz kísérletet a Magyar Nemzeti Galéria és a Pagony Kiadó közös kiadványaként született Fedezd fel Szinyei Merse Pál művészetét! című könyv.

Kicsoda a lila ruhás nő? Hogyan született a Majális című festmény? Ki az alkotó, ez a furcsa nevű festő, Szinyei Merse Pál? Egyebek mellett ezek is kiderülnek a 60 oldalas könyvből, amelynek szövegét Király Zsuzsanna, Molnár Brigitta és Sepsey Zsófia jegyzi, az illusztrációkat pedig Fehér Zsanett készítette. Mivel művészeti témájú kötetről van szó, ezért a képek vannak túlsúlyban a szöveggel szemben. Fehér Zsanett mintegy vezetőként megalkotta Max kutyát, aki a legkisebbek társa lehet olvasás közben. A két szövegrész egyike tőle származik, ő az, aki elkezdi a mesét, méghozzá azzal, hogy az egyik leghíresebb magyar festőt Németországban ismerte meg, majd onnan kísérte tovább. Max végig viccesen, játékos hangnemben szólal meg, kiemelve a képek egy-egy részletét, jópofa adalékokat szolgáltatva.

A másik szövegrész szól a nagyobbakhoz, a felnőttekhez, röviden vázolva Szinyei életrajzát, majd bepillantást engedve a műhelytitkokba, a festészet alapjaiba. Így kiderül például, mely kép is „a magyar Mona Lisa”, és ki volt a modellje. Vagy az, mennyi idő alatt alkotta meg a művész a Majálist, illetve milyen újításokkal rukkolt elő. Vagy: milyen vázlatokat készített, és azok miért jelentősek? A festészet alapjainál a komplementer színekről, illetve a mennyiségi kontrasztról is kapunk némi információt. A kötet végén pedig láthatjuk, hogy Max kutyának is köze van egy Szinyei-festményhez…

A rajzok mellett fontosak a kiválasztott Szinyei-művek reprodukciói, amelyeken jól megfigyelhető egy-egy fontos részlet, és az, mely témákat kedvelte az alkotó. Valamint újra és újra rácsodálkozhatunk arra, mennyire élők, frissek, szépek ezek a képek.

A 6-10 éves korosztálynak ajánlott kiadvány – ahogyan sok gyerekkönyv – a felnőtteknek is informatív lehet, kedvet csinálhat Szinyei Merse Pál művészetének bővebb tanulmányozásához, illetve ahhoz is, hogy a Fedezd fel…-sorozat következő darabjait a kezükbe vegyék.

2024.10.31.

Király Zsuzsanna, Molnár Brigitta, Sepsey Zsófia: Fedezd fel Szinyei Merse Pál művészetét!

Illusztráció: Fehér Zsanett

Pagony Kiadó Kft., 2024.

Versek a földi léten innen és túl

Az elmúlásról, a halálról a felnőtteknek sem könnyű beszélni. Nem könnyű kifejezni, megélni az érzelmeket – többnyire csak a bánat van. Meg a hallgatás, elhallgatás. Pedig jó volna megszólalni, kifolyatni azt, ami az ember lelkét elárasztja ilyenkor. A gyerekek hasonlóan vannak ezzel, főleg, hogy még nem igazán tudják, mit is jelent az, ha valaki meghal, nem fogják fel a tény véglegesnek mondható mivoltát, azt, hogy többé nem látják szerettüket, vagy azt, hova is kerülhetett az illető, mi történt vele. Jól jön, ha ilyenkor valaki máson, más szavain, alkotásán keresztül a szülő át tudja adni, mi is az az elmúlás és mivel járhat.

A Felhőpárna című gyerekvers-antológia arra hivatott, hogy felnőttet és gyermeket átsegítsen ezen a nehéz időszakon, és a benne lévő versek révén lehetőséget kínáljon a megértésre, vagy arra, hogy beszélgetés kezdődjön a témáról.

Ahogy a gyász is sokféle lehet, úgy az e kötetben szereplő költők is sokféleképpen fogalmazzák meg az elmúlást. Az Ayhan Gökhan által négy ciklusba rendezett versek között vannak, amelyek csak sejtetve, áttételesen foglalkoznak a halállal, a gyásszal, valaminek, valakinek az elvesztésével – és vannak olyanok, amelyek egészen konkrétan jelenítik meg a folyamatot, a jelenséget.

A könyvben a gyermeki nézőpont az uralkodó, a gyermek szemszögéből fogalmazódik meg az apa, a nagyszülő, az anya elvesztése. De a gyermek szavaival kérdezik olykor a költők, hogy „Isten hol lakik?” – ám erre a bonyolult kérdésre nincs egyértelmű válasz (Miklya Zsolt: Isten hol lakik?).

A kötetindító versben Kiss Ottó már elhunyt költőket is megidézve „feltámadó” régi, örök versekről ír (Égi tinta), Kollár Árpád az én apum című verse átértelmezett, megható Mi atyánk ( […] „én apum, aki a mennyekben vagy, / félek, elfelejtem a te neved, [… ]”. Kiss Judit Ágnes szintén egy imavariációt írt Esti ima címmel.

Megjelenik Isten mindenhatóságának firtatása a spenót, a csoki és a vitaminok kapcsolatán keresztül (Haász János: Mindenható), és a humor jelen van például Lackfi János kissé morbid, Lányok a hullaházban című versében, amely végül is szellemes feloldást adó, könnyed szöveg.

Valahol csak a kérdés van, a hiány felvetése, megjelenése, de – ahogyan az életben – úgy a versben sem kapunk választ arra, mi történt a szeretett személlyel. Hova „költözött”? (Krusovszky Dénes: Nem ment sehová)

Több szép, lírai alkotás dolgozza fel a nagyszülő, szülő elvesztését is (pl. Tóth Erzsébet: Nagymama pirítósa, László Noémi: Amikor mama meghalt).

Fekete Vince saját létünk bizonytalanságát, a halál biztos tényét fejezi ki az Ugye hogy meg… című versben, Tóth Krisztina pedig az Évgyűrűkben az emberi életút szakaszaira épít: lassan mozogva kezdünk, csecsemőként, majd lassan mozogva fejezzük be öregként, aztán csak a halottak mozdulatlansága marad.

Jelen van a természetben tapasztalható elmúlás, például a nyár elmúlása, egy növény eltűnése (Egyed Emese: Sarjasztó, Markó Béla: Vénasszonyok nyara).

Zalán Tibor Álom-ajándék című záró verse pedig a képzelet, az álom birodalmába hív, az éjszaka, az égbolt varázsát megidéző sejtelmes képekkel.

Jó ötlet, hogy ezután még van négy oldal, amelyeken az olvasót arra buzdítják, hogy rajzoljon vagy írjon akár az olvasottak kapcsán, akár csak úgy.

Orosz Annabella esztétikus illusztrációi szépen támogatják meg a tartalmat, pókhálófinom vonalakkal, nosztalgiát ébresztő képekkel ábrázolva élet és halál, elmúlás folytonosságát.

A kötetből mindenki kiválaszthatja, mely vers fejezi ki a legjobban azt, amit érez, vagy melyik az, amellyel a leginkább át tudja adni egy gyermeknek azt, ha valaki már a földi léten túl van…

09. 02.

Felhőpárna – Versek léten innen és túl

A verseket válogatta: Ayhan Gökhan

Illusztrálta: Orosz Annabella

Petőfi Kulturális Ügynökség, 2021

Jaj, nem már! - de mégis

Hogy halak beszélnek egy történetben, az nem újdonság, más mesében is előfordul. Az viszont, hogy kijönnek a szárazföldre, ráadásul tornacipőben, és intelligensen társalognak a kifogásuk miatt rendszeresen a tópartra érkező horgászokkal, sőt még énekelnek és táncolnak is – na ez már csak Dániel András könyvében fordulhat elő.

A Jaj, nem már! – mondta a hal cím sejteti, hogy nem szokványos történettel lesz dolgunk, a szerzőt – aki ezúttal is maga rajzolta az illusztrációkat a szöveghez – ismerve pedig egyáltalán nem meglepő az abszurd, szürreális tartalom. Ami egy teljesen hétköznapi szituációból bontakozik ki: főhősünk, Sovánkovics Rezső elindul rendes szombati horgász programjára a barátaihoz. A helyszín azonban már szokatlan, hiszen egy körülbelül száz lépéssel megkerülhető tó, tavacska a cél, amely a város mellett található. Ez a tó épp csak akkora, hogy ha „horgásztókicsiségi” világbajnokságot rendeznének, akár nyerhetne is… A környezete szürreális, mindenféle furcsa nevű növény veszi körül, ugyanakkor van félbehagyott építkezés és egy lakópark is (mert ugyebár mindenhol, még a legelhagyatottabb helyeken is épül manapság lakópark).

Miután végigkísérjük a környezetét aprólékosan megfigyelő, a dolgokon elmerengő Sovánkovics Rezsőt a tóhoz, megismerkedünk még két horgász baráttal: Piczike Árpáddal és Négyszeglethy Lajossal, majd megérkezik egy kislány, Janka, akiről kiderül, hogy a közeli lakópark az otthona. Az is hamarosan kiderül, hogy érti a halak beszédét, tudja, hogy azok hárman vannak, a tófenéken a Tó utcában, egy nádházikóban laknak, és bizony, bizony, figyelik a horgászokat. És hogy mennyire nem badarság, amit ez a Janka beszél, arra a legjobb bizonyíték az, hogy a halak (Vilmos, Valter és Wanília) egyszer csak TÉNYLEG megjelennek a horgászok mellett. Majd megszólalnak, és arra hivatkoznak: ha már egyszer így szombatonként „(…) maguk fent, mi meg odalent… „, akkor meg is ismerkedhetnének.

Hát így kezdődik az a furcsa szombat, amelynek előszelét Sovánkovics Rezső már egy ideje érzékelte. Tudta, hogy ez a szombat más lesz, mint bármelyik előző, horgászós szombat.

Dániel András korhatármentes könyvét valószínűleg inkább azok a tizenévesek és felnőttek értékelik, akik szeretik az abszurd humort, a váratlan helyzeteket, a kissé fárasztó, nagyon szerethető párbeszédeket, a hétköznapi helyzetek és jelenségek különös nézőpontból való megmutatását. Azt, amikor úgy érezzük: tulajdonképpen bármikor történhet velünk valami különös, varázslatos dolog, amitől az egyébként szokványosan induló napunk más lesz. Például, ha olvasni kezdjük ezt a könyvet, amelyben ilyen, telitalálat mondatok is vannak: „Amikor a fantázia és az élet találkozik, eltorzul a valóság arca.”

Arról pedig, hogy mi is a valóság, ki létezik igazából, ki képzel kit, ezt olvashatjuk Dániel András tollából (billentyűzetéből):

„ – Úgy rémlik, megegyeztünk, hogy ez tényleg van, nem csak képzeljük – jegyezte meg Sovánkovics Rezső, és felnézett az égre, ahol épp egy csapat költöző vadkacsa húzott át a mező felett.

– Ki tudja, lehet, hogy nem is mi, hanem valaki más képzeli – dünnyögte Piczike Árpád.

– Más képzeli, és mi látjuk? – hökkent meg Négyszeglethy Lajos. – Túl sokat hallgatsz rádiót, Árpi!”

Egy biztos: ez a könyv létezik, kölcsönözhető a könyvtárból, úgyhogy valóban el lehet olvasni.

2024.07.11.

Jaj, nem már! - mondta a hal

Írta és rajzolta: Dániel András

Pagony, 2022

Bocs, hogy zavarok ezzel az ajánlóval

Megfelelési kényszer, szorongás, kilátástalanság, szerelmi csalódás, generációs ellentétek és szinte folyamatos szabadkozás, bocsánatkérés – Balássy Fanni Bocs, hogy élek című könyve mindezt jó adag öniróniával kínálja az olvasóknak.

A felnövés, a kamaszból felnőtté válás nem egyszerű folyamata rajzolódik ki az albumszerű kötetből, amelynek feszes mondatokkal megoldott kisprózáihoz Korbuly Ági készített illusztrációkat. Olyan képeket, amelyeknek vázlatos, lendületes, olykor firkaszerű mivolta jól illik ehhez a sokszor zavaros, kétségekkel teli időszakhoz. A piros-fehér-fekete rajzok kissé komor, ugyanakkor lázadó hozzáállást közvetítenek.

Balássy Fanni egyes szám első személyű, vagy az olvasót megszólító, egyes szám második személyű monológjai egy Kurt Vonnegut-idézet („Más emberek azt mondják, ’Hello’ vagy ’Viszlát’! Mi, akármit csinálunk, mindig azt mondjuk, hogy ’Elnézést kérek’. (…) Nincs több bocsánatkérés!” ) után indulnak el, és visszatérő elemük a szabadkozás (ahogyan arra a kötet címe is utal). Az elbeszélő szinte mindig elnézést kér valamiért, amit másként csinál, mint amilyenek a társadalmi elvárások. Vagy a szülői elvárások. Vagy amilyenek a partner elvárásai. Úgy összességében, a másik ember, a többség elvárásai. A felnőttek elvárásai a fiatalokkal szemben.

„HAHÓ. PARDON. BOCSÁNAT. Ne haragudj, de igazán nem szeretnélek megzavarni bokros teendőidben, bizonyára nagyon elfoglalt vagy, csak gondoltam, tisztázhatnánk ezt a szóban forgó ügyet.”

Balássy Fanni könyve a fiatal felnőttekre gyakorolt nyomásnak és az attól való szabadulni akarásnak a könyve. Erre utalhat a borító hátsó fedelén ábrázolt rácsok közül az első fedélen már szabadba kilépő fiatal nő képe is. Igaz, a könyv tartalma kevésbé emlékeztet erre a fel- és kiszabadulásra, minél előrébb haladunk ugyanis a szövegben, annál sötétebb lesz a kép, annál több a zavar, a számonkérés – az elbeszélő valahogy nem azt várta, amit kap. Ráadásul olyasvalakihez beszél, akinek a kiléte nem pontosan meghatározható – és ez olvasható ki az első kisprózából is. Ezt, illetve a könyv végén lévő írásokat összevetve egy, a születéstől a halálig tartó ívet fedezhetünk fel, amely nagyon sok, már a felnőtt léttel együtt járó problémafelvetést foglal magában. Az illusztrációkból is elfogy lassan a piros, a fekete-fehér, egyes oldalakon a fekete lesz az uralkodó szín, pár sor szöveggel.

Felmerül a generációs ellentétekből fakadó figyelmetlenség, meg nem értés; a nők kihasználása, a mee too-témaköre; az elmérgesedő szerelmi kapcsolat vagy a pályaválasztás kényszeressége – mindezekről pedig többnyire az elbeszélő szemszögéből olvashatunk, aki folyton önmaga hibáztatására utal, és szeretné visszacsinálni ezt az egészet, mármint ezt az egész felnőtté válást. Ami persze, lehetetlen.

„FELNŐTT VAGYOK. A kihalt hajnali utcán baktatok hazafelé, sorra hagyom a háta mögött a kereszteződéseket, de mintha egy helyben toporognék. (…) Felnőtt, aki képtelen nemet mondani. Felnőtt, felnőtt, felnőtt. Minél többet ismételgetem, annál kevesebb értelme van. Bocs, de nem lehet visszacsinálni az egészet?”

Balássy Fanni könyvét kézbe véve egy szókimondó, közéleti kérdéseket, visszásságokat is megemlítő, vagányul, ám lírai érzékenységgel megírt, egy-egy bibliai utalást is tartalmazó olvasmánnyal van dolgunk.

Ne kérjünk elnézést, ha elolvassuk.

Balássy Fanni: Bocs, hogy élek

Illusztráció: Korbuly Ági

Tilos az Á Könyvek, 2023

Szavazz!

Választások közelednek. A tanyán. Az állatok elsőre három közülük való jelöltből választhatnak: Dagonya Döme (szlogen: „Több sarat mindenkinek!”), Pipike Paula („Szabad tojásjogot!”), Cincogi fivérek („Elég egy sajt és teljes az összhang”).

Plakátol is rendesen a szamár, aki azonban egy új, eddig ismeretlen jelölt hirdetését is kiragasztja: ő Ordas Iván, aki azzal a szívhez szóló PR-szöveggel kampányol, hogy „Kell egy jó barát! És én a barátod leszek. A barátság a legfőbb érték”. S mellé szívecskék díszelegnek a plakáton. A farkas – merthogy farkasról van szó – ráadásul behízelgő: „Minden állattal találkozik. A legkisebbekkel fotózkodik.” Továbbá: „Ordas Iván sármos, jó fej, és nagyon vicces”, de főleg jóképű. Nem is csoda, hogy az állatok – tyúkok, birkák, malacok, kacsák – döntő többsége őt választja vezetőnek. Ordas elégedett, s hamar bemutatja a miniszterekből, államtitkárokból és helyettes államtitkárokból álló csapatát.

Mindenki hozzáértő, ez látszik az ábrázatukból: „megbízható” macskák, farkasok gyülekezete... Így annyira nem is meglepő, hogy nem sokkal a hatalomra lépés után különös dolgok kezdenek történni: egyre több tanyasi állat (tyúk, egér) tűnik el… A felháborodott állatok magyarázatot követelnek, és végül a lázadásig jutnak, elkergetik vezetőiket. Úgyhogy ismét választásra lesz szükség, a korábbi, megszokott jelöltek mellé pedig újra felsorakozik egy friss próbálkozó: Vörös Rúfusz. Aki szintén nagyon rokonszenvesnek tűnik...
Mit gondolnak, vajon az állatok levonták a tanulságokat az előző választásból?

Davide Cali Szavazz a farkasra! című könyve Magali Clavelet illusztrációival választások előtt különösen ajánlott a „némi harapós tartalmat” már értékelő tizenéves, illetve felnőtt olvasók számára. Röviden, frappánsan, ironikus humorral mutatja meg, hogyan dőlünk be a vonzó, de tartalom nélküli ígéreteknek, hogy aztán megdöbbenve vegyük észre: nem jó lóra tettünk (ha már egyszer tanya…).

Ez a könyv tehát megér egy voksot.

2024.03.30.

Davide Cali: Szavazz a farkasra!

Illusztráció: Magali Clavelet

Fordította: Pacskovszky Zsolt

Scolar, 2023.

Szamár, a milliomos

Hogy Kertész Edina végül is vett-e sok csokit a könyv bevételéből nagyobbik fiának, ahogyan azt az ajánlásban ígérte, azt nem tudom. Ám az biztos, hogy a fia rajza által inspirált A milliomos szamár című könyvét valóban megérte megírnia (akár igazolják ezt a bevételek, akár nem).

Tulajdonképpen a cím miatt vettem le ezt a könyvet a könyvtári polcról. A cím, és hozzá Hajba László figyelemfelkeltő, frappáns illusztrációja miatt, amelyen egy laza, dzsekit, baseballsapkát, vastag láncot, napszemüveget viselő, fogsorát villantó szamár látható egy nagy autónak dőlve, mellette két pipivel. Mármint nővel, akik közül az egyik szó szerint egy pipire hasonlít a fején ékeskedő dísz miatt; a másik nő sokkal visszafogottabb. A főbb szereplők ilyen megjelenítése már részben sejteti stílusukat, személyiségüket, a történetben betöltött szerepüket.

A főhős ugyanis – a címből adódóan – egy szamár, aki kvázi véletlenül, a 21. század technológiai újításainak és a hozzájuk kapcsolódó online lehetőségeknek köszönhetően lesz népszerű, majd gazdag. Rajta kívül fontos szerep jut a szegény, de karrierről álmodozó, szerény lánynak, aki nem gazdagodik meg, valamint a médiasztár, „csirkefejű” rapper lánynak, aki viszont élvezheti a gazdagsággal járó előnyöket.

A nevek hasonlóan beszédesek, mint a rajzok: az egyszerű családból származó, egyedül maradt, kissé bárgyú szamár – aki szeret énekelni és gitározni – Pata Róbert, aki állatalakban kénytelen boldogulni az emberek világában, ettől persze folyton másnak érezve magát. A szegény, szerény, szorgalmas lány egy tésztaféléről kapta a nevét: Papardelle (anyukája a szüléskor ezt látta meg elsőként egy étlapon…). A népszerű, gazdag rapper lány pedig Mc Chicken.

A 8+-os korosztálynak ajánlott könyv a kisebb gyerekek számára vicces sztori lehet a milliomossá váló szamárról – a nagyobbak és a felnőttek azonban felfedezhetik benne a társadalomkritikát is. Kertész Edina a történettel és a benne megjelenített helyszínekkel görbe tükröt tart a XXI. századi ember elé, akinek életmódja sokszor felszínes, a meggazdagodást pedig nem mindig munkával, tanulással, hanem a könnyebb úton, a népszerűséggel, a nézettséggel, a marketinggel próbálja elérni. Helyszínek és nevek tekintetében elég csak a Gyogyó Golyó Bowling Klubot és a pénzéhes, alkalmazottait kihasználó főnököt, Gyogyó Urat említeni, aki páros lábbal rúgja ki a dolgozókat a legkisebb hiba esetén is, és sajnálja tőlük a pattogatott kukoricát. Mc Chickenhez hasonlóan a mai showbizniszből vett jelenség a hiperlaza producer, Pöcök is. A közös bennük az, hogy mindenki az olcsó, nézettségen alapuló és úgy pénzt hozó népszerűségben és meggazdagodásban hisz – ami azért általában nem túl tartós. Így jár ezzel az egyébként jámbor, jóravaló szamár, Robi is, aki jóhiszeműen keveredik bele az őt a TyúkTyúb videócsatornán ismertté tevő kalandba, amelynek köszönhetően aztán csak úgy dől a lé. Egy ideig. Természetesen ebben a történetben is van egy rosszakaró, méghozzá a Malac (szintén egy állat karakter), aki a valóságban is használatos módszert bevetve, szamár múltjában turkálva talál támadható pontot, amellyel megtorpedózható a könnyen jött népszerűség. Malac ugyanis féltékeny, mert a Gyogyó Golyó klubban az ő helyére vették fel Robit.

A cselekmény tehát a bowling klubból indul, aztán eljutunk Mc Chicken pazar lakópajtájáig, közben kiderül Robi múltja, megtudjuk, mi történt a szüleivel, akik a könyv végén ismét képbe kerülnek, akárcsak a vagány Szamár nagyi, és a „minden jó, ha a vége jó” alapon a legjobb baráttá váló Papardellével is helyreáll a népszerűség miatt megromlott barátság. Sőt, Gyogyó úr is hasznos, másokat támogató klubbá alakítja a Gyogyó Golyót.

A kiemelésekkel, jópofa grafikai megoldásokkal változatossá tett könyvben mindig van valamilyen kiemelt, olykor közhelyes (ugyanakkor igaz) cím, szöveg, például: „Legyél az, aki igazán vagy”; „A népszerűség olyan, mint egy lufi, bármikor kipukkanhat”

A milliomos szamár tehát szórakoztatóan tanulságos sztori, amelynek még érzékenyítő jellege is van. Kifejezett csattanó nincs, és a lezárás is közhelyes kissé: „Bizony, néha a rossz dolgok csak azért kellenek, hogy eljuttassanak valami jó dologhoz.”, ugyanakkor van ebben némi igazság…

2024.02.28.

Kertész Edina: A milliomos szamár

Illusztráció: Hajba László

Manó Könyvek Kiadó Kft., 2019

Ez egy könyv...

Persze nem ez, amit itt olvasol, mert ez egy rövid szöveg, egy ajánló egy könyvről. Aminek az a címe, hogy Ez egy könyv.

De milyen az a könyv, amelyiknél ennyire hangsúlyozni kell, hogy egy könyvről van szó? Hát nem egyértelmű? De, a kötetet, az aktuális könyvet kézbe véve nagyon is egyértelmű, hogy az egy könyv.

Nade, a benne olvasható, rövid dialógusokból kialakuló történet szereplői – majom, szamár, egér – közül egyiküknek nem egyértelmű, hogy mi is az a könyv. Méghozzá a szamár – naná, ki más, mint az állatmesékben, szólásokban butának tartott szamár – az, aki tévedésben van, neki kell megmagyarázni, hogy amit a majom (ő is egy gyakran emlegetett mesebeli állat, emberszerűsége miatt tarthatjuk okosnak…) a kezében tart, amit olvas, az egy KÖNYV.

Szamár ugyanis egy laptoppal a kezében lép be a képbe (vagyis a könyvbe), és csak azt tudja elképzelni, hogy ami olvasható, böngészhető, az kizárólag valami elektronikus kütyü, amin görgetni, blogolni, kattintgatni, SMS-ezni, wifizni és a többi lehet.

Kérdezi is: „Mi az a kezedben?” Majom válasza: „Ez egy könyv.” Szamár folytatja: „Lehet rajta blogolni?” „Szoktál harcolni karakterekkel?” „Tudsz vele Twitterezni?” Majom pedig mindannyiszor ezt válaszolja: „Nem, ez egy könyv.” A könyvben lényegében ez a rövid dialógus ismétlődik, folytatódik, és ez sokszor nevetésre késztet olvasás közben. Az egyetlen hosszabb szövegrész akkor olvasható, amikor a szamár gyorsan beleolvas a KÖNYVBE foglalt történetbe, amelyből egy izgalmas kalózos kaland körvonalazódik. Igaz, hogy szamárnak túl sok a betű (naná, a messenger üzenetekhez képest mindenképpen – LOL), végül azonban elveszi a könyvet majomtól, és órákra belemélyed. Hiszen, még csak jelszó sem kell hozzá…

Mit csinál a majom? Nem, ő nem kezd el laptopot nyomogatni, görgetni, hanem fogja magát és elindul a… – hova? Hát a könyvtárba… (Oda sem kell jelszó és felhasználónév, elég csupán egyszer kiváltani az olvasójegyet.)

És hogy mi még a könyv előnye az elektronikus eszközökkel szemben? Hogy tölteni sem kell…

A kedves, frappáns, a könyvek és a könyvtár előnyeire rávezető könyv nem csak a fiataloknak, hanem nekünk, felnőtteknek is humoros és feltöltő olvasmány. Mert bizony, mi sokszor feltöltésre szorulunk, és jó tudni, hogy akkor van a közelünkben egy… könyv.

BJ
2024.01.16.

Lane Smith: Ez egy könyv. Budapest 2012, Csimota Kiadó.

Fordította: Szabó T. Anna

A könyvet Molly Leach tervezte, és az eredeti kiadás 2010-ben hat hónapig a New York Times sikerlistáján szerepelt.

A macskakutyaemberborz valódi karácsonya

Egy tigrisszívű kislány, egy furcsa nevű kutya és macska, valamint egy ugyancsak furcsa nevű ember karácsonyi találkozását meséli el Tomi Kontio legújabb könyve, A kutya, akit Macskának hívnak és a karácsony csodája címmel.

A mesekönyv-sorozat első része a figyelemfelkeltő A kutya, akit Macskának hívtak címmel jelent meg, és ezt a címet a többi rész is megtartotta kibővítve. Most térjünk vissza egy kicsit erre, mielőtt a karácsonyi kötetet szemléznénk.

Milyen lehet más identitással élni? Hogyan találhatunk barátra némiképpen hátrányos körülmények között? Mitől múlhat el a magány? Ezek a kérdések is felmerülhetnek bennünk a meghatóan szép első könyvet olvasva. A mese természetesen a válaszokat is megadja. Illetve, ad a történetből következő válaszokat.

Miért kapja a Macska nevet egy kutya? Ez minimum vicc, frocli, legalábbis annak tűnik, de nem, ebben a történetben a kutyamama nevezi el kölykét Macskának, hiszen a macskák önállóak, a maguk urai, márpedig egy árva kutyakölyöknek is annak kell lennie. A kutyamama ugyanis elhagyja fiát, a kutyapapa pedig alapvetően is kalandor volt, így Macska magára marad, és a nagy függetlenség helyett leginkább a magányt érzi meg. Ebben a magányosságban lel aztán társra egy hozzá hasonlóan magányos és kitaszított ember, a hajléktalan Borz személyében (aki pedig furcsa mód állatnevet visel). Együttlétükből kezdetben hiányzik a bizalom, hiszen egyikük sem tudja, milyen az, ha számíthatnak valaki másra. Ám a sorozat első részének végére ez a hozzáállás megváltozik: Borz, vagyis az ember, és Macska, vagyis a kutya egymásra talál, összebarátkozik. Ezáltal pedig Macska identitása is megszilárdul.

A következő két részben a Macska névre keresztelt kutya találkozik egy igazi macskával is, aki a Kutya nevet veszi fel (tudják még követni?), majd pedig a kutya és társai elkezdenek otthonra vágyni. A harmadik rész már az otthonra találást követi nyomon.

Most pedig itt a negyedik rész, A kutya, akit Macskának hívnak és a karácsonyi csoda címmel. A közelgő ünnepre való készülődéshez nagyon is megfelelő lehet ez a könyv, hiszen a karácsony igazi értékeit (szeretet, összetartozás, egymásra figyelés, az egyszerű dolgok miatti öröm) mutatja meg. A kis csapat már otthonából, egy konténerből indul útnak szenteste, hogy megnézzék, milyen az, amikor „Az emberek hazamennek ünnepelni – magyarázza Borz. – Ilyenkor gyertyát gyújtanak, feldíszítik a fenyőfát, és együtt várják... (…) a karácsonyi csodát”.

Mit látnak aztán az északi városban? Bekukucskálnak egy lakásba, ahol látszatra igazán meleg családi hangulat uralkodik, és megismerkednek a kislánnyal, aki a furcsa neveket viselő csapat hatására maga is választ magának egy vicces állatnevet: ő lesz Tigris. A kislány Borzot Mikulásnak nézi, mókásnak tartja az alkalmi társaságot, és elpanaszolja: a szülei nem akarnak otthonra állatot, főleg most, hogy kistestvére született. Ráadásul sosem érnek rá vele foglalkozni. Borz azonban rámutat neki arra: a szülei valójában nagyon is „igen”-t mondtak a szeretetre, a gyerekekre. Tigris megenyhül, sőt azt is észreveszi érzékeny gyermekszemével, hogy Borz cipője bizony lyukas, és kikandikál belőle a zokni. Mivel szeretne segíteni, így ajándékcsomagot készít össze a barátoknak, akiknek így mindenük meglesz ahhoz, hogy igazi, bensőséges szentestéjük kerekedjen…

Az egyik legismertebb finn kortárs költő, Tomi Kontio könyve elfogadásra, figyelmességre, a valódi értékek felismerésére tanít (észrevétlenül), ráadásul ezekkel a kicsit megbonyolított nevekkel és identitásokkal a történet követése, az olvasás is nagyobb figyelmet kíván. Így pedig jobban megmaradhat a történet, amelyet Jankó Szép Yvette fordításában élvezhetünk, Elina Warsta illusztrációi pedig igazán meleg hangulatúvá teszik a kötetet.

2023.11.17.