Hírek, események

Megérintették a csodafát

Foglalkozásainkon mindig igyekszünk az adott korosztályhoz, érdeklődéshez illő mesét, papírszínházi előadást választani. Ez kötődhet akár egy aktuális ünnephez, időszakhoz, megismertethet a könyvtárhasználattal, vagy lehet valamilyen helyi, székesfehérvári vonatkozása.

A januárt a Brunszvik Óvoda nagycsoportosaival kezdtük, akiknek a Hogyan járt túl a nyúl az elefánt és a víziló eszén? című indiai népmesét olvastuk, a „Többet ésszel, mint erővel” elve mentén. Kiderült belőle, hogy ott, ahol nem használ az erő, bizony ravaszságra lesz szükség. A mese után a gyerekek papírbékát készíthettek, amelynek a szájából egy felfújható lufi kandikált ki. :)

Davide Cali A boldogságárus című meséjét már a Szent Imre Általános Iskola második osztályosainak meséltük el a művészi illusztrációkat (Marco Somá munkái) is megmutatva. A gyerekek őszinte érdeklődéssel hallgatták a boldogság megvehetetlenségéről szóló mesét, majd arról beszélgettünk velük, mitől is érzik magukat boldognak úgy általában. Szép válaszok érkeztek, például a szülőkkel való együttlétre utalva. A kölcsönzés előtt még egy egyszerű papírdobozt is hajtogattunk velük.

A Szent Imre iskola másik, rendszeresen kölcsönző másodikas osztálya Micimackó történetéből ismerhetett meg egy részletet, és ennek apropóján beszélgettünk velük a könyvtárhasználatról. Arról például, mi a szépirodalom, mi az ismeretterjesztő irodalom, és mitől sorozat a sorozat. A kézműveskedés sem maradt el: ezúttal papírból hajtogatott mackóval térhettek haza a gyerekek.

A hónapot a Felsővárosi Óvoda egyik csoportjával zártuk, akik a Visszajött a répa című kínai népmesét hallhatták papírszínházi változatban. A kedves, rövid történet pont jó a kisebbeknek, akik a láncmesével ismerkedhetnek a történet által. Az interaktív foglalkozáson játékos feladatlapot is ki lehetett tölteni, illetve az Érintsd meg a csodafát (szerző: Christie Matheson) című lapozóval az év, a természet körforgását, az újjászületést érzékeltettük a kicsikkel.

Öröm, hogy a sakk szakkör is folytatódik: a felsős diákok kéthetente érkeznek hozzánk Fehérvárcsurgóról.

Vörösmarty Mihály Könyvtár

OLVASNI JÓ!

CSUKÁS ISTVÁN levele minden könyvbarátnak

PAPÍRSZÍNHÁZI ELŐADÁSOK

Fejér megyei mozaik

Minden tudás online forrása Székesfehérvárról és Fejér megyéről - tanuláshoz, gyűjtőmunkához, versenyhez, vagy csak úgy... :)

A tartalmat köszönjük könyvtárunk Helyismereti és digitalizálási csoportjának munkatársainak!