Hírek, események

Időtelefon és vicces szerepjáték

Tizenegy könyvvel a háta mögött ki gondolná, hogy Dóka Péternek annak idején, kisiskolásként igen nehezen ment az írás, a helyesírás meg főleg nem volt az erőssége? Mára pedig nem hogy ismert kortárs ifjúsági író lett, de korábban még Csukás István-díjat is kapott írói tevékenységéért.

Székesfehérváron A kék hajú lány című kisregénye már csak azért is ismert, mert nemrég színházi előadást csináltak belőle. Ez a könyv volt a témája a kora délutánra szervezett író-olvasó találkozónak, amelyen a Kodály Zoltán Általános Iskola, Gimnázium és AMI hatodik osztályosai vettek részt. Miután az író mesélt nekik az írástanuláshoz kötődő nehézségeiről – ezzel is megmutatva, hogy nem feltétlenül a hibátlanul tanulókból lesznek a sikeres szerzők –, a gyerekek megismerkedhettek a regény szereplőivel és nagyvonalakban a történettel. Kiderült például, mennyi személyes élmény, szál található benne: így például magának a kék hajú lánynak az alakját is egy valós személy ihlette. Dóka Péter egyébként is úgy fogalmazott: minden könyvét valakiről írta, lényegében egy-egy személyhez köthető mindegyik, persze, az írói fantázia által megmásítva.

Játék is volt: mivel a történet egy rosszul sikerült szülinappal indul, így a gyerekek is elmesélhették, hogy például kaptak-e már „rossz” ajándékot, majd azt is, hogy milyen kórházi élményeik vannak. Az illusztrációk kivetítésével látványosabbá tett találkozó legviccesebb pontja az volt, amikor egy önként vállalkozó fiatal az egyik szereplő, az idős Robi bácsi bőrébe bújt.

Az író legfrissebb, idősebbeknek szánt Amina című regényéről (13-14 éves kortól ajánlott) már szűkebb közönség előtt beszélgettünk. Az apakeresés motívumát is tartalmazó történet főhőse a tizenhárom éves Amina, aki különös alakokkal ismerkedik meg a regény elején – hogy, hogy nem, ismét egy balul elsült születésnapon. Hamarosan vele és az iránta érdeklődő focikapussal utazhatunk a jövőbe, ahol furcsa szerkezetekkel és elhasználódott robotokkal is találkozhatunk. A történet az idő előrehaladtával bonyolódik, és komoly morális kérdések merülhetnek fel az olvasóban. Például: befolyásolhatjuk-e a jövőt? Megváltoztathatjuk-e mások sorsát? Mit kezdjünk a mesterséges intelligenciával?

Az olvasóklub jellegű beszélgetésen jelen lévő érzékeny fiatalok közül többen kapcsolódtak a témákhoz, ketten pedig arra is hajlandóak voltak, hogy Dóka Péter titokzatos időtelefonja segítségével felhívjanak valakit a jövőben…

BJ

Képgaléria a találkozóról ide kattintva!

Vörösmarty Mihály Könyvtár

OLVASNI JÓ!

CSUKÁS ISTVÁN levele minden könyvbarátnak

PAPÍRSZÍNHÁZI ELŐADÁSOK

Fejér megyei mozaik

Minden tudás online forrása Székesfehérvárról és Fejér megyéről - tanuláshoz, gyűjtőmunkához, versenyhez, vagy csak úgy... :)

A tartalmat köszönjük könyvtárunk Helyismereti és digitalizálási csoportjának munkatársainak!