Hírek, események

Színkeresés Jaóval és a Kék imágó leleplezése

Ugye tudjátok, hogy a Gyerekkönyvtárban nem csupán kölcsönözhettek, hanem sokféle - ismeretterjesztő, szórakoztató, fejlesztő - foglalkozást is tartunk a gyerekeknek, diákoknak. Van, amikor papírszínházi előadással, máskor pedig mesével készülünk az iskolai, óvodai csoportoknak. 

Szeptemberben is több vendégünk volt, és tartottunk már egy író-olvasó találkozót is, persze, játékos formában. 

Jao, a kaméleon

Szeptember közepén Jao, a kaméleon történetét ismerhették meg a Felsővárosi Általános Iskola kisdiákjai. A papírszínházi előadás a saját szín keresésén keresztül vezeti rá a gyerekeket arra, mennyire fontos, hogy elfogadjuk magunkat olyannak, amilyenek vagyunk, és rátaláljunk "saját színünkre".

Az uszonyvesztett kis hal

A Teleki Blanka Gimnázium és Általános Iskolából 2. osztályos tanulók érkeztek, akiknek egymás megismerésének fontosságára világíttottunk rá egy, Tóth Krisztina Felhőmesék című könyvéből választott mesével. A kis hal, aki elvesztette az uszonyát című mese után kézműves foglalkozás is volt, amelyen színes halacskák készültek. 

A belváros állatai 

Egyszerre izgalmas és hasznos az Állatok a belvárosban című foglalkozás, amely rövid városismereti sétával indul. Ennek útvonalát a csoport pedagógusokkal járja be, majd azután térnek be hozzánk a könyvtárba, miután már felfedezték az állatos szobrokat, látnivalókat. Itt aztán megbeszéljük, mit és hol találtak meg az ifjak, akik zárásként egy mesét kapnak jutalmul. 
Legutóbb a Tóvárosi Általános Iskolából érkezett hozzánk egy harmadik osztály, amelynek tagjai nagyon jó észrevételeket tettek a túra kapcsán, végül pedig ismét körülnéztek a könyvtárban.

A Kék imágó leleplezése

Egy szeptemberi szombaton láttuk vendégül a székesfehérvári származású Schmöltz Margit írót, aki remek foglalkozást tartott a nagyobb általános iskolás gyerekeknek a nemrég megjelent Kék imágó című ifjúsági regénye alapján. Ebben egy tizenhárom éves lány, Hanna a főszereplő, akinek a nyári szünetébe új színt és elfoglaltságokat hoz a telefonján megjelenő Kék imágó applikáció. Vajon ki állhat mögötte? 
Margit körülbelül egy órában foglalkozott a gyerekekkel, akik élvezték a természethez, az állatvilághoz kapcsolódó feladatokat. Az író még műanyag bogarakat is hozott, hogy színesítse a programot... 

Galéria az eseményről ide kattintva!

A színes szeptember után biztosak vagyunk abban, hogy októberben sem fogunk unatkozni. :)

Vörösmarty Mihály Könyvtár

OLVASNI JÓ!

CSUKÁS ISTVÁN levele minden könyvbarátnak

PAPÍRSZÍNHÁZI ELŐADÁSOK

Fejér megyei mozaik

Minden tudás online forrása Székesfehérvárról és Fejér megyéről - tanuláshoz, gyűjtőmunkához, versenyhez, vagy csak úgy... :)

A tartalmat köszönjük könyvtárunk Helyismereti és digitalizálási csoportjának munkatársainak!